# 2.

Mikor felébredtem, Rose az ágyon ült a telefonját nyomkodta unalmában. 

- Reggelt! - nyújtóztam egy hatalmasat az ágyon.

- Neked is te alkoholista csipkerózsika! -nézett fel a készülékéből mosolyogva.

- Mennyi az idő? - kérdezem két ásítás között. 

- Majdnem 4-óra. - válaszolta nevetve. - Jobban vagy? - kérdezte a tegnappal kapcsolatban. 

- Nem megyünk ma el este valahova. Nem akarom otthon tölteni egyedül a hétvégémet. - sóhajtottam fel. 

- De elmehetünk, este 11-kor lesz egy koncert. - nyújtottam felém a telefont, hogy én is szemügyre tudjam venni. 

- Uhh. - húzódott mosolyra a szám. 

Kivettem magam alól a telefonomat és megnéztem az utolsó beszélgetésemet vele. 

- Miben sántikálsz? - jött oda közel hozzám Rose.

- Csak a tegnapi beszélgetést olvasom. - válaszoltam.

- Várj. Te tegnap még beszéltél vele? - nézet rám   kérdő tekintettel.

- Ezek szerint. - vontam vállat.

- Add azt ide. - kapta ki a telefont szélsebesen a kezemből és elkezdett nyomogatni valamit. 

- Mit csinálsz? - kérdezem. 

- Kész. - lezárta a billentyűzáram és vissza adta a kezembe. - Csak töröltem a beszélgetéseiteket. 

- Köszi. - válaszoltam és megöleltem. 

"Este 10-órakor" 

Lassan el készülődtünk Rose-nál, mert nem volt kedvem haza menni. Szerencsémre egy azon méret ruhákat hordtunk, a stílusunk sem különbözött annyira a másikénál. Mielőtt elindultunk volna a koncertre, elmentünk egy pizzériába, mert útközben kitaláltuk, hogy éhesek vagyunk és ott biztos, hogy alkoholos folyadékon kivűl mással nemigen fogunk összefutni. 

- Meddig érsz rá? - kérdezte hirtelen teli szájal Rose. 

- Hajnali 5-kor megy az első vonatom. - vontam vállat.

- Ahj, én nem akarok addig maradni. - nyafogott. 

- Jó, felhívom Adamet, hogy értem tud-e jönni. - mondtam és már elő is vettem a telefonomat a zsebemből, az ujjaim pedig a hívásgombot érintették meg a neve mellett. 

- Szia, na mizu? - kérdezte a maga nyugodt kimért férfias hangján. 

- Szia, hazatudnál dobni? Nagyon fontos lenne. Kérlek. - már könyörögtem. Odáig folyamodtam, hogy az önbecsülésem már a padlót súrolta sőt, még alatta is hevert. 

- Nem. Van egy kis dolgom még. - határozott válasz. 

- És utána? - hátha megsajnál.

- Nem. - újra a rövid tömör lényegre törő válasz. 

- Köszi, Szia. - akkor elköszöntem tőle.

- Szia. - Adam is tőlem. 

- Na? - kíváncsiskodott Rose.

- "Nem" csak ennyit mondott. - feleltem dühösen, de belül szomorú voltam.

Rose nem felelt semmit, csak egy "sajnálom" szót tátogott. 

Napok teltek el ez a nap óta. Végül taxival kellet hazamennem, ami az összes hitelkeretemet lenullázta, de csak így tudtam hazajutni, és most semmi másra nem vágytam jobban csak a saját ágyamra. 

Nem beszéltünk az interneten és találkozni se találkoztam Adam-mel. Egyik nap úgy döntöttem, hogy legyőzőm a saját kis démonjaimat és megkérdezem, hogy miért nem beszélünk mostanában. Elhessegettem a kisördögöt a fejemből, hogy lecserélt egy másik lányra, egy jobbra, egy szebbre, és okosabbra, egy vékonyabbra. 

Elena: Szia. Miért nem beszélünk? 

Adam: Hali. Bocsi nagyon sok dolgom volt mostanában. De amúgy te nem írtál nekem vissza. 

Elena: Semmi. Ez nem igaz.

Adam: Egy képet küldött. 

Megnyitottam a fáljt, le fényképezte a beszélgetésünket, az utolsót. Igaza volt tényleg én nem írtam vissza neki, viszont egy nevetős emojira, nem tudtam hogyan reagálni ezért annyiban hagytam. Jobban megnéztem a képet, amit elküldött, ezek a becenevek szerepeltek a beszélgetés listájánál. Legjobban, Istenő <3.. Már feleslegesnek éreztem magam ide, egy jelentéktelen lány voltam az életében, egy pótolható és felejthető. Hmm. 

Választ kaptam az összes eddigi kérdésemre. Még a barátjának sem tartót, hiszen a barátod az, akinek elmesélsz dolgokat, de én nekem semmiről nem kaptam tudomást vele kapcsolatban. 

Azt mondják, hogy mindig a remény hal meg utoljára, bennem már felé meghalt. Én  már feladtam, túlságosan is sok energiámat elvette az egész. A könnyeim pedig végig folytak az arcomon. Akárhányszor megbántott nem tudtam sírni, mert belül mindig bíztam abban, hogy még fogunk beszélni. De az agyam nyert a szívem felett és tudtam, hogy mi már nem fogunk többé beszélni. Elkell őt engednem. A szobámban feküdtem összekuporodva a sós folyadék a szememből pedig egyre jobban szivárgót, mint a Niagara vízesés. 

#1.

Hazafelé tartottam zenét hallgatva, és közben lejátszódtak az eddig megtörtént események képkockái a fejemben. A zene ütemére haladva egyre gyorsabban lépdeltem előre, észre sem véve az elém hirtelen beforduló piros autót. Ijedtemben hátráltam néhány lépést és azonnal kitéptem a fülhallgatott a fülemből. Egy magas vékony, szőke hajú srác szállt ki a kormány mögül és vigyorogva végigmér. 

- Te vagy Elena? - nézz mélyen a szemembe. 

- Igen. Miért? - nézek vissza rá értetlenül. Hirtelen minden elmosódott körülöttem, a homályt pedig éles napfény váltotta fel.

- Csináltam palacsintát. - egy ismerős hang, Josh.

- Adj, kérlek 10 percet. - dünnyögtem félkomás állapotban.

- Oké, már 11 óra van. - szólaltam meg miközben kifelé haladt a szobámból.

Megálmodtam azt a fiút, akiről eddig csak hallottam. De neki barátnője volt, és sok lány szívét megdobogtatta, biztos szép külsője lehetett, viszont a szépfiúk a vékony divatos lányokat szeretik, én pedig kilógtam a sorból. Nagy sóhaj kíséretével felkeltem az ágyamból és

- Mész ma valahova? – kérdezte a bátyám.  

- Igen, találkozok néhány barátommal délután. - válaszoltam.

- Adam ma átjön segíteni. - egyből lényegre tért.

- Szólj, ha már elment, és haza jövök. - tereltem viccesre a témát.

- Mi bajod van vele? – nézet rám furán.

- Semmi kedvem egy tipikus beképzelt "helyes" bunkó, sráccal találkozni. Van elég kint az utcán is.  panaszoltam el magam.

-  Még nem is találkoztál vele. - védte meg Adam-et.

- Elég volt annyi amennyit róla meséltél.  - sóhajtottam fel és elindultam a bejárati ajtó irányába.

- Mikor jössz? - kiáltott utánam.

- Nem tudom, majd írok. Szia. - köszöntem el, megsem várva a válaszát, bezártam magam mögött az ajtót.

 'Pár nappal később' 

- Felsem hívod a szobádba? - kérdezte anya.

Nem válaszoltam. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni kérdését, hiszen ha nem válaszolunk valamire, az is egyfajta válasznak minősül. 

- Hívd már fel szegényt, most itt álljon? - halmozz el újabb kérdésekkel. 

- Ha akar, feljön.  - feleltem.

- Elena, te milyen lány vagy. - nézett rám vérben forgó szemekkel, mintha embert öltem volna. 

- Menjetek fel nyugodtan a szobába beszélgetni. - és újból megszólalt. Adam-nek nem is kellet több motiváció elindult felfelé haladva a lépcsőn.

 Akkor még érdekelhettem őt, valószínűleg tetszettem neki, lehet többnek gondolt engem egy mostanra meg  én vagyok az egyik barátja a sokközül, csak a nevem más, Elena.  

Lefeküdtünk, illuminált állapotban voltunk, de ő egész este nem engedett el maga mellől, mintha attól félne, hogy  egy álomfoszlány vagyok, amely egy idő elteltével megszűnik létezni. Az, hogy nem aludtam jól az nem elég jó megfogalmazás, semmit nem pihentem. Olykor csukva, olykor pedig nyitót szemhéjjal gondolkoztam az imént történteken. Utáltam magam érte, hogy képes voltam megtenni. 

Pár nappal később pedig kiderült, bizony nem akar tőlem semmi komolyabbat. Tudomásul vettem, viszont szívesen tudatlan állapotban maradtam volna, afelől a tény felől, hogy ő még szerelmes, és mindent eldobna azért a lányért. Fájt? Igen. Picsába a Friend Zone-al.

Elkövettem még egy hibát, egy olyan fiúnak az ajtaján kopogtattam, akivel közös múlttal rendelkezem. 

- Hát te? - lepődik meg.

- Bejöhetek? - kérdeztem zavartan.

- Persze, baj van? - kérdezi aggódó hanggal. 

- Azt hiszem. Van alkoholod? - kérdezem remegő hangszínnel. 

- Nálam mindig van. - mosolyodott el és elindult a konyha felé én pedig követtem őt. 

'Pár óra múlva'

Közeledni próbált, de ellöktem.

- Ne legyél már prűd. Nem ezt akartad? - hőkölt fel.

- Normális vagy? Nem. -  szólaltam meg hangosan. 

- Ő úgysem szeret téged. És legyen egy jó esténk. - próbált rávenni, hogy lefeküdjek vele. 

- Nem. Én szeretem őt, hiába nem is tudja. Hiába nem vagyunk együtt. Akkor sem tudom ezt megtenni. - rántottam vállat és elindultam az ajtó felé. 

- Haza sem fogsz találni ilyen későn. És részeg is vagy. Aludj legalább nálam. - nem adta fel. Válasz gyanánt becsaptam magam mögött az ajtót. Igaza volt, hogy a szervezetem tele van alkohollal, de ott sem maradhattam. Elő vetem a telefonomat a zsebemből és tárcsáztam, a legjobb barátnőmet, Rose-t. 

- Igen? - harmadik csörgésre sikerrel jártam. 

- Át tudok menni most hozzád? - kérdezem bizonytalansággal teli hangon.

- Te ittál? - kérdez vissza meglepetten. 

- Nem. - kuncogok. 

                                                                            

Prológus.

" Önnek egy új olvasatlan üzenete érkezet! "

Az emberek olyanok, mint a növények. Különbözőek, és mindig az számít jónak, ami éppen megfelel az elvárásaidnak. Színek, illatok, formák, cselekedetek, ezek határoznak meg mindent. Ha a kaktusz egyszer megszúr, óvatosabbak leszünk vele, ha a rózsának jó illata volt, akkor a másiknak is biztos hasonló lesz az aromája. Már a meglévő tapasztalataink alapján lépünk előre. Viszont ez nem mindig minősül jó döntésnek, olykor kikell lépnünk a komfort zónánkból és olyan tevékenységbe kell belevetnünk magunkat, amit alaposabban átgondolva, kikerülnénk. Én eddig semmiképpen sem csináltam olyat, amivel kilépnék a megszokott környezettemből. Ez okozta az életem rohamos össze omlását, előttem állt a boldogság, és várt rám két karját kitárva. Tudtam, hogy előre kell lépnem, de én mégis hátráltam. 

A fő ok egy "fiú" volt, hisz mi más zavarhatna  kellőképpen össze egy női elmét.

Régen  egy kaktusz életét éltem, utána rózsa voltam, most... 

Ha kíváncsi vagy, hogy milyen módon vehet  az ember élete 180 fokos fordulatot egyetlen személy miatt, akkor szívesen elmesélem neked ezt a történetet. Remélem, a boldog perceimen velem együtt fogsz örülni, a szomorú pillanataimon búslakodni, a döntéseimben pedig értelmet keresni. 

Egy szavadba kerül, és már el is kezdem a mesélést.